A kormánypárt megszavazta a vészhelyzeti törvény hatályának meghosszabbítását

A parlament 127 igen, 57 nem szavazattal megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napjáig. Így a kormánypárti képviselők voksaival a koronavírus-törvény hatálya meghosszabbodik, és a veszélyhelyzet alatt hozott kormányrendeletek továbbra is érvényben maradhatnak. Az ellenzék sérelmezi, hogy “bizonytalan”, mikorra hívja össze Kövér László az őszi ülést, és szerintük a kormány “visszaél a felhatalmazással”.

Völner Pál azzal érvelt a meghosszabbítás mellett, hogy több, átmeneti szabályozást igénylő rendelkezést is hoztak, és mivel a koronavírus gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak ezen az időszakon, az problémás lenne, ha ezek a rendelkezések hatályukat vesztenék. Az ellenzék azonban arról beszélt, hogy a kormány már megmutatta, hogyan él vissza ezzel a felhatalmazással, ami rendeleti kormányzásra ad lehetőséget, és példaként említette az egyetemek alapítványokba szervezését.

Tavaly novemberben a kormány előterjesztésére az Országgyűlés szavazott a felhatalmazási törvény új verziójáról, amely lehetővé teszi, hogy a rendkívüli jogrend idején hozott rendeletek 15 nap helyett 90 napig legyenek hatályosak. Ezt a képviselők nagy része, beleértve az ellenzékiek egy részét is, megszavazta akkor.


Share Tweet Send
0 Kommentek
Betöltés...