Kultúra/Szórakozás 2021 június 3 Szombaton tartják a Nyitott Főzdék Napját Országszerte huszonöt magyar kisüzemi sörfőzde várja a látogatókat sörkóstolókkal, új főzetek bemutatóival és számos egyéb programmal szombaton a 2. Nyitott Főzdék Napján. Budapest és tíz
Tech/Tudomány 2021 június 1 Az ember elől költözhetett a hegyekbe Új-Zéland híres papagájfaja, a kea Egy új kutatás szerint Új-Zéland híres papagájfaja, a kea az egész szigetországban bárhol kitűnően megélhetne, és feltehetően az emberek elől költözött a hegyekbe. A kea
Tech/Tudomány 2021 május 31 Magyarországon népszerűek a felhőszolgáltatások az okostelefont használók körében Magyarországon az okostelefont használók körében népszerűek a felhőszolgáltatások, a harmadik helyet foglalják el a telefon leggyakrabban használt funkciói közül, az első helyen a böngésző, a
Külföld 2021 május 31 Kínában engedélyezik a három gyermek vállalását családonként Eltörölve az eddig érvényben lévő korlátozást, amelynek értelmében a népesség jelentős részét alkotó han kínai szülőpároknak csak két gyerekük lehetett.
Tech/Tudomány 2021 május 31 Virológus: minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye a negyedik hullámnak Minél többen oltatják be magukat a koronavírus ellen, annál kisebb az esélye a negyedik hullám kialakulásának - közölte Rusvai Miklós virológus hétfőn a Kossuth rádió
Külföld 2021 május 30 Oroszországban nőtt a terjedés sebessége, míg Ukrajnában csökkent az új betegek száma Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 9694-gyel - ez a március 19. óta kimutatott maximum - 5 063 442-re emelkedett az operatív
Belföld 2021 május 28 M7-esen kigyulladt buszt Eloltották az M7-es autópályán kigyulladt autóbuszt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján péntek este. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom. Korábban Csámpai Attila,
Külföld 2021 május 28 Az Európai Bizottság 3 milliárd euróval támogatná a fehérorosz demokratikus átmenetet Az Európai Bizottság 3 milliárd eurós gazdasági csomagot terjesztett elő Fehéroroszország demokratikus átmenetének támogatására - közölte az uniós bizottság pénteken. A brüsszeli testület hangsúlyozta, a
2021 május 28 ITM: megkezdődnek a fővárosi repülőtér visszaszerzésének előkészületei A gazdaság újraindításában jelentős szerep hárul a turizmus további fejlesztésére is. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a külföldről érkező vendégek legfontosabb belépőpontja, első benyomásaikat
Kiemelt Külföld 2021 május 25 Egy juhász mentett meg bajba jutott futókat Északnyugat-Kínában Egy helybéli juhász mentette meg hat futó életét az északnyugat-kínai Kanszu tartományban szombaton zajló, ultramaraton versenyen, amelyen a szélsőséges időjárás következtében 21 futó életét vesztette
Belföld 2021 május 18 Orbán Viktor: SZAMIZDAT 7. - Válasz Mikuláš Dzurindának (OS) A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye.
Külföld 2021 május 18 Ketten meghaltak egy rakétatámadásban a Gázai övezet mellett Két thaiföldi vendégmunkás meghalt kedden Izraelben a Gázai övezet szomszédságában lévő, Ohad nevű faluban az iszlamista szervezetek rakétatámadásában - jelentette a 11-es közszolgálati tévécsatorna.
Gazdaság 2021 május 18 Óriási a kereslet az elektromos autók iránt Tovább ösztönözheti az elektromos autók iránti növekvő érdeklődést az idei ártámogatási pályázat, az állami támogatás miatt az év végére 20 ezer darabra bővülhet a hazai zöld autópark a Használtautó.hu szerint.
Belföld 2021 május 18 A DK nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását A Demokratikus Koalíció közleménye.
Gazdaság 2021 május 18 Késik az első európai Tesla-gyár beindítása A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében - írták kedden német lapok.
Belföld 2021 május 18 Kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Zalában A Lenti Rendőrkapitányságon őrizetbe vettek egy 33 éves lovászi férfit.
Belföld 2021 május 18 Szóbeli vizsgát tehet, aki önhibáján kívül nem tudott írásbelizni, ballagás is lesz Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye.
Külföld 2021 május 17 Olaszországban június 21-től eltörlik az éjszakai kijárási tilalmat A koronavírus-járvány miatti korlátozások fokozatos feloldásának részeként Olaszországban rövidítik az éjszakai kijárási tilalom időtartamát, június 21-től pedig teljesen el is törlik, miközben egyre több tartományban
Kultúra/Szórakozás 2021 május 17 Területi horgászjegyek vásárlása: mától minden SZÉP kártyával, minden alszámláról lehetséges A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye.
Tech/Tudomány 2021 május 17 Újabb információ a BioNTech/Pfizer vakcinájáról EMA: normál hűtőszekrényben is lehet tárolni a BioNTech/Pfizer-vakcinákat.
Tech/Tudomány 2021 május 17 Koponyája alapján azonosítottak egy eddig ismeretlen őskrokodilfajt Egy nyolcmillió éves koponya alapján azonosítottak a kutatók egy eddig ismeretlen, mára kihalt krokodilfajt Ausztráliában.
Kultúra/Szórakozás 2021 május 17 Új kiállításaival várja látogatóit a Pesti Vigadó A Magyar Művészeti Akadémia székházában új, eddig még nem látható tárlatok várják az érdeklődőket 2021. május 14-től. Először tekinthető meg a 90 esztendős Hager Ritta
Belföld 2021 május 16 A Dunába esett egy férfi az Erzsébet hídról Néhány napon belül két esethez is riasztották a vízimentőket.
Külföld 2021 május 16 Horvátországban megvan az egymillió beoltott Megvan az egymillió beoltott Horvátországban – közölte Twitter-oldalán Andrej Plenkovic kormányfő szombaton.
Belföld 2021 május 16 Baleset Győr közelében Az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé, Győr elkerülő szakaszán a 129-es km-nél egy nyergesvontató felborult. A műszaki mentés idejére az érintett pályát lezárták. Aki teheti a
Belföld 2021 május 16 Beállt a Jobbik a DK-s Varju László mögé Varju Lászlót támogatja az előválasztáson a Jobbik.