Inogni kezdett egy kínai felhőkarcoló, kiürítették
A sencseni katasztrófavédelmi hivatal beszámolója szerint kedden arról kaptak jelentéseket, hogy a húsz évvel ezelőtt épült SEG Pláza imbolyog. A 79 emeletes épület magasságát tekintve megközelíti a New York-i Empire State Buildinget. A hivatal vizsgálja az esetet, ám azt már kizárták, hogy az épület mozgását földrengés okozta volna, mert nem regisztráltak akkor földmozgást a városban. A helyi időjárás-jelentés szerint a szélerősség Sencsenben ekkor óránként 27 kilométeres sebességű volt, ami szintén nem valószínű, hogy megingathatná a toronyházakat.
A SEG Pláza Sencsen ötödik legmagasabb épülete, és a világ legnagyobb elektronikai alkatrészeket áruló bazárjának központjában helyezkedik el.
A kínai közösségi médiában közzétett felvételeken sok embert lehet látni, ahogyan szaladnak kifelé a toronyházból. Sérültekről, illetve vagyoni kárról szóló jelentést nem tettek közzé.
Li Csien-hszin, a Kínai Építéstudományi és Ipari Vállalat vezető mérnöke a Shenzhen Special Zone Daily című helyi lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a jelenséget "véletlenszerű frekvencia-egybeesés, vagyis rezonancia" okozhatta. A SCMP rámutatott: szakértők szerint ritka, hogy egy épület olyan mértékben megremegjen, hogy az emberek számára érzékelhető legyen.
Az épület újranyitásának tervezett időpontjáról egyelőre nem adtak hírt.
People in Shenzhen reported to have fled the 73-story SEG Plaza after the building tilted on its foundations. No earthquake recorded in the area https://t.co/OV0g4Luz5O
— Austin Ramzy (@austinramzy) May 18, 2021
(MTI)