Karácsony Gergelyt támogatja az MSZP és az LMP az előválasztáson

Karácsonyt saját pártja kérte fel a jelöltségre a tegnapi napon, így a hat előválasztáson résztvevő ellenzéki pártból három is mögötte áll majd.

“Hisszük, hogy az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje az előválasztáson elnyeri a többség bizalmát és a 2022-es kormányváltás után visszaépíti a jogállamot. Újra szabad lesz a sajtó, a törvény ismét mindenkire egyformán vonatkozik majd. Karácsony Gergely és kormánya olyan esélyteremtő országot épít, ahol mindenki tehetsége és tudása alapján boldogulhat, ahol magától értetődő az elesettek segítése és a szociális biztonság megteremtése” – fogalmaztak.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke egy-egy videóüzenetben jelentették be pártjuk döntését.

„Korszakváltásra van szükség. Karácsony Gergely soha nem a hatalmat nézi, hanem mindig az embereket. Szabad, demokratikus, igazságos és szolidáris Magyarországot akarunk. Ezért támogatjuk"

- mondta Tóth Bertalan.

„Tudjuk, hogy olyan vezetőre van szükség, aki tisztában van a hatalmas feladattal, tisztában van azzal, hogy milyen komoly szociális és környezeti kihívásokkal állunk szemben. Aki tudja azt, hogy a gyorsuló éghajlatváltozás komoly károkat okoz az országnak mind az emberek egészségében, mind a gazdaságban"

- nyilatkozta Schmuck Erzsébet.