Rusvai Miklós: május végére lecsenghet a harmadik hullám

Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége. Ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma – mondta Rusvai Miklós virológus az állami tévében vasárnap.

A szakember kitért arra, hogy azoknak, akik be vannak oltva, a szervezetében a vírus töredékmennyiségben szaporodik, ezért kevésbé fertőznek. Az oltottaknál a vírus legfeljebb a felső légutakban és az orrüregben, orrgaratban tud megtelepedni. Ezzel szemben, azoknál, akik nincsenek beoltva, azoknak az egész szervezete „vírusgyárrá” alakul át.

Rusvai összegezte, hogy az oltottak esetében a környezet vírusterhelése erőteljesen csökken, ezzel a vírus átadásának lehetősége minimalizálódik. A virológus kiemelte, hogy legfeljebb enyhe tünetek alakulhatnak ki azoknál, akik be vannak oltva és nem kerülnek lélegeztetőgépre, nem halnak meg.