Szankciók bevezetésének felgyorsítására van szükség Fehéroroszországgal szemben

Elfogadhatatlan a Ryanair járatának kényszerített minszki leszállása, a felelősökkel szembeni szankciók bevezetésének felgyorsítására van szükség - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a portugáliai Lisszabonban az EU-s tagországok külügyminisztereinek informális találkozóját követően csütörtökön.

Josep Borrell sajtótájékoztatóján közölte, a szankciók kidolgozásának munkálatai elkezdődtek, a tagországok külügyminiszerei hamarosan döntést hozhatnak. Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető részt vesz a szakminiszterek következő, júniusi ülésén - tette hozzá.
   Kijelentette: az Európai Unió keleti szomszédságának számos megoldatlan konfliktusára békés megoldást kell találni, a régió stabilitásának biztosítását célzó erőfeszítéseket illetően az uniónak hatékonyabbnak kell lennie. Véleménye szerint egyebek mellett az érintett országokkal folytatott kétoldalú tárgyalásokra van szükség, illetve együttműködésre a nemzetközi partnerekkel, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ), és a Biden-adminisztrációval.
   Kiemelte: a külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy a Szíriában most tartott választások nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek. Nem járulnak hozzá a konfliktus rendezéséhez, és nem vezetnek a kapcsolatok helyreállításához sem a szíriai rezsimmel. A választások eredményét az unió nem fogadja el - szögezte le.
   "Az Európai Unió arra szólítja fel a szíriai rezsimet, hogy az ország lakossága teljes részvételének biztosítása mellett tartson választásokat" - fogalmazott.
   Borrell az újabb katonai hatalomátvételt követően a Maliban kialakult helyzetet "nagyon képlékenynek" nevezte. A nyugat-afrikai ország legutóbbi válsága ellenére az unió fenntartja a kormányerőket kiképző misszióját, munkájának felfüggesztése "nem segítene az országnak" - közölte. Hozzátette, az unió figyelemmel követi az események alakulását.
   Az Izrael és a palesztinok között kiújult konfliktussal kapcsolatban a főképviselő reményét fejezte ki, hogy a megkötött és érvénybe lépett tűzszünet tartós marad. Kijelentette: az uniós tagországok egyetértenek abban, hogy fel kell éleszteni a békefolyamatot, és helyre kell állítani az izraeliek és a palesztinok közötti békéhez és igazsághoz vezető út reményét. Az erőszak felszámolására, és mindkét fél részéről erőfeszítésre van szükség egy olyan folyamat sikerére, amely békéhez vezet politikai elkötelezettség mentén - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
   Az EU-országok külügyminisztereinek informális találkozóit az uniós zsargonban "Gymnich"-ként emlegetik - utalásként arra, hogy először 1974-ben, a német uniós elnökség alatt szerveztek ilyen jellegű rendezvényt a németországi Gymnich kastélyában.
   Az eredeti cél az volt, hogy a miniszterek hivatalos és kötött napirend nélkül, határozattervezetek szövegezésével nem bajlódva, oldottan és szabadon véleményt cseréljenek az időszerű, illetve az átfogóbb kérdésekről. E felfogás szerint az informális találkozók célja nem a döntéshozatal, hanem a tagországi álláspontok, érdekek és vélemények mélyebb megismerése.


Share Tweet Send
0 Kommentek
Betöltés...