Kiemelt Belföld 2021 május 19 DK: 150 ezer forintot ígér a nyugdíjasoknak A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy ha Dobrev Klára alakít kormányt, akkor minden nyugdíjas 150 ezer forintot kap. Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője szerdai,
Kiemelt Belföld 2021 május 19 Három év börtönt kapott a szolnoki Covid-részlegen randalírozó férfi Trágár módon szidalmazta a magyar egészségügyet és a kórházi dolgozókat.
Kiemelt Belföld 2021 május 19 650 millió forintos áfacsalás gyanúsítotjaira csapott le a NAV A költségvetésnek csaknem 650 millió forint kárt okozó, műanyag nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozó céghálózatot működtető bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Kiemelt Belföld 2021 május 19 Meghalt 52 beteg, 633-mal nőtt a fertőzöttek száma Meghalt 52, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 633 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 4
Belföld 2021 május 19 Varga Mihály: 26 kilométer kerékpárút épül Pest megyében Pest megyében 26 kilométer kerékpárút épül - jelentette be a pénzügyminiszter szerdán közösségi oldalán. Varga Mihály közölte, döntöttek a közlekedésfejlesztési pályázatokról, 3,2 milliárd forint
Belföld 2021 május 18 Orbán Viktor: SZAMIZDAT 7. - Válasz Mikuláš Dzurindának (OS) A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye.
Belföld 2021 május 18 Kormányzati bosszú a Fejér megyei különleges gazdasági övezet létrehozása Ellenzéki együttműködés: Jobbik-DK-P-LMP-MMM-MSZP-Momentum.
Belföld 2021 május 18 A DK nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását A Demokratikus Koalíció közleménye.
Belföld 2021 május 18 Különleges gazdasági övezet jöhet létre Fejér megyében Ezt a megyei önkormányzat az érintett települések vezetőivel közösen javasolja létrehozni Iváncsa, Rácalmás, Adony és Kulcs területén - jelentette be a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kedden Iváncsán, a dél-koreai SK Innovation új akkumulátorgyárának tervezett helyszínén.
Belföld 2021 május 18 Csökkent a karanténban lévők száma, lecsengőben van a járvány Hangzott el az Operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
Belföld 2021 május 18 Civil összefogás a Tétényi-fennsík és a Kamaraerdő tisztaságáért A MONUMENTUM Közhasznú Alapítvány közleménye.
Belföld 2021 május 18 A kormánypárt megszavazta a vészhelyzeti törvény hatályának meghosszabbítását A parlament 127 igen, 57 nem szavazattal megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napjáig. Így a kormánypárti képviselők voksaival
Belföld 2021 május 18 Kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Zalában A Lenti Rendőrkapitányságon őrizetbe vettek egy 33 éves lovászi férfit.
Belföld 2021 május 18 Veszprémben hitelfelvétel suttyomban, fű alatt... Varga-Damm Andrea független országgyűlési képviselő közleménye: Veszprém város polgármestere 2021. május 17-én eldöntötte egymaga, hogy a 2019 január elseje óta már több mint 2 milliárdot
Belföld 2021 május 18 Szóbeli vizsgát tehet, aki önhibáján kívül nem tudott írásbelizni, ballagás is lesz Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye.
Kiemelt Belföld 2021 május 18 Kocsis Máté: pedofilellenes törvénycsomagot nyújt be a Fidesz Pedofilellenes törvénycsomagot nyújt be a Fidesz az Országgyűlés elé jövő héten a gyermekek védelméért és az elkövetők súlyosabb büntetéséért - közölte a Fidesz frakcióvezetője kedden
Belföld 2021 május 18 A koronavírus-törvény meghosszabbításáról szavaz a parlament Az Országgyűlés ma szavaz a koronavírus-törvény hatályának meghosszabbításáról. A parlament aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal indul, amit határozathozatalok követnek. A
Belföld 2021 május 18 Orbán döntött: lehet ballagásokat tartani Az iskolák felmentést kapnak a rendezvényszervezés tilalma alól. A keddtől hatályos rendelet szerint idén szervezhetnek ballagásokat az iskolák, az épületükön kívüli területeken, május 25. után.
Belföld 2021 május 18 Hamis szőnyegeket foglalt le a NAV Több mint másfél millió forint értékű hamis márkajelzésű szőnyeget és ruhákat találtak egy bolgár teherautóban.
Belföld 2021 május 17 Főpolgármesteri hivatal: megújul a pesti rakpart Megszületett a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részének megújításáról szóló közbeszerzési eljárást lezáró döntés, a szerződés május 26-ától megköthető -
Belföld 2021 május 17 Közlekedjen biztonságosan és nyerjen egy személyautót Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén június elején rendezi meg a Közlekedik a család területi fordulóit.
Belföld 2021 május 17 Hazudott a kormány - Ausztriában sem fogadják el az orosz és a kínai vakcinákat (OS) A Demokratikus Koalíció közleménye
Belföld 2021 május 17 A DK felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a Bayer-Palkovics lakásjavaslatot (OS) A Demokratikus Koalíció közleménye
Belföld 2021 május 17 Palkovics: a diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Palkovics László a diákvárosprojekt ügyében tartott több mint kétórás megbeszélést Karácsony Gergely főpolgármesterrel.
Belföld 2021 május 17 LMP: vissza kell adni a felsőoktatásnak az elvont forrásokat A felsőoktatástól elvont forrásokat vissza kell adni az intézményeknek - ezzel a céllal nyújtott be módosító javaslatokat az LMP a jövő évi költségvetési javaslathoz. Keresztes
Belföld 2021 május 17 Országos tisztifőorvos: szerda estig meghosszabbították az időpontfoglalás határidejét Szerda estig meghosszabbították az oltási időpontfoglalást.
Belföld 2021 május 17 Novák: idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat Idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat is, június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket - közölte a családokért felelős tárca nélküli
Belföld 2021 május 17 Szijjártó Péter: 1,2 millió adag Sinopharm-vakcina érkezett Kínából Ezzel már négy és fél millióra nőtt a leszállított kínai vakcinák száma
Belföld 2021 május 17 Rusvai Miklós: május végére lecsenghet a harmadik hullám Javulnak a járványügyi mutatók
Belföld 2021 május 17 62 millió forinttal károsította meg a neki munkát adó pénzintézetet Jogerősen öt év börtönnel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla
Belföld 2021 május 16 Elvitték a hatoslottó főnyereményét A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 10 (tíz)14 (tizennégy)18 (tizennyolc)22
Belföld 2021 május 16 A Dunába esett egy férfi az Erzsébet hídról Néhány napon belül két esethez is riasztották a vízimentőket.
Belföld 2021 május 16 Próbababával együtt lopta a ruhákat A férfi egy napon belül kétszer is elvitte egy üzlet elől a kiállított ruhadarabokat.
Belföld 2021 május 16 Baleset Győr közelében Az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé, Győr elkerülő szakaszán a 129-es km-nél egy nyergesvontató felborult. A műszaki mentés idejére az érintett pályát lezárták. Aki teheti a
Belföld 2021 május 16 Több kilóméteres torlódás Ausztria felé Az M1-es autópályán a Hegyeshalom határ kilépő oldalán, Ausztria felé az erős forgalom miatt 3-4 km-es a kilépésre várakozó kocsisor hossza. Az 1-es főúti kis
Belföld 2021 május 16 A Momentum kitáblázta a Mészáros villájához vezető utat A Momentum politikusai táblát függesztettek ki a közeli közterületeken, hogy kiderüljön, hogyan lehet eljutni a villához. A párt azt írja szombati közleményében, Fekete-Győr András és
Belföld 2021 május 16 A magyarok elvárják, hogy a miniszterelnök tudjon angolul A kormányközeli Nézőpont Csoport vezetője szerint az emberek elvárják, hogy a miniszterelnök tudjon angolul.
Belföld 2021 május 16 Koronavírus: 61 beteg hunyt el, 718 új fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában Meghalt 61, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 718 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.A kormányzati portál kiemelte:
Belföld 2021 május 16 Beállt a Jobbik a DK-s Varju László mögé Varju Lászlót támogatja az előválasztáson a Jobbik.
Belföld 2021 május 16 Karácsony Gergelyt támogatja az MSZP és az LMP az előválasztáson Karácsonyt saját pártja kérte fel a jelöltségre a tegnapi napon.
Belföld 2021 május 7 Koronavírus: meghalt 106 beteg, 1541-gyel nőtt a fertőzöttek száma Meghalt 106, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1541 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken
Belföld 2021 május 6 Operatív törzs: Péntek éjfélig regisztrálhatnak oltásra a 16-18 év közöttiek Noha javulnak a járványügyi adatok, ennek ellenére az általános védelmi intézkedések, így a maszkviselési és távolságtartási szabályok, továbbra is érvényben vannak - közölte az operatív törzs csütörtöki sajtószereplésén a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetője.
Belföld 2021 május 6 23 milliárdot kapnak az önkormányzatok Az önkormányzatok kieső bevételének egy részét kompenzálja az állam. Több mint 100 milliárd forinttól estek el, ebből most 23 milliárd kerül vissza hozzájuk. Gulyás Gergely szerint nincs politikai motiváció a döntés mögött.
Belföld 2021 május 6 Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri egymás oltási igazolását Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, ugyanakkor nem biztos, hogy erről megállapodást is alá kell írni - mondta Florin Citu román miniszterelnök Konstancán.
Belföld 2021 május 6 Gulyás: augusztusig biztosan kell a védettségi igazolvány, jövő héttől megint lesz Pfizer-vakcina Augusztusig még biztos, hogy bizonyos szolgáltatásokat csak védettségi igazolvánnyal lehet igénybe venni, jelentette be Gulyás Gergely. A járványügyi korlátozások a védettséggel nem rendelkezők számára augusztusig
Belföld 2021 május 6 A budapestiek 90 százaléka nem támogatja a kínai Fudan egyetemet A felmérés szerint a férfiak 84, míg a nők 68 százaléka hallott már arról, hogy a kínai Fudan egyetem a magyar fővárosban létesítene kampuszt.
Belföld 2021 május 6 35 éves volt az elmúlt 24 óra legfiatalabb koronavírusos áldozata – Tíznél kevesebben voltak 90 év felettiek az elhunytak között Az elmúlt 24 órában 124, koronavírussal kezelt beteg hunyt el. Ezzel a Covid-19-cel kapcsolatos halálozások száma 28 297-re nőtt.
Belföld 2021 május 6 Gázszag miatt kiürítettek egy zuglói szakrendelőt Négyszáz embernek kellett elhagynia az Örs vezér téri rendelőt. Szúrós gázszag miatt kiürítették a XIV. kerületi Örs vezér terén lévő szakrendelőt – közölte a katasztrófavédelem csütörtökön.