Triatlon: Lehmann Csongor lesz a magyar csapat negyedik tagja

Lehmann Csongor lesz a magyar triatloncsapat negyedik tagja pénteken a vegyes váltók olimpiai pótkvalifikációs versenyén Lisszabonban, ahol az első három között kell végezni a tokiói ötkarikás részvételért.

Triatlon: Lehmann Csongor lesz a magyar csapat negyedik tagja

Lehmann Csongor azzal tudta biztosítania a helyét a magyar váltóban, hogy vasárnap megnyerte Caorléban az Európa Kupa-viadalt, míg a váltóba pályázó másik magyar versenyző, Dévay Márk a 17. helyen zárt a 75 fős mezőnyben.

A váltó másik férfi tagjának, Bicsák Bencének az egyéni kvalifikációs rangsorban elfoglalt helyezésének köszönhetően biztos az olimpiai részvétele, míg a két női induló, Bragmayer Zsanett és Kovács Zsófia ugyancsak kvótás helyen áll jelenleg. A magyarok közül még Tóth Tamásnak az egyéni rangsorban elfoglalt pozíciója ér pillanatnyilag kvótát.

Lipták Tamás, a magyar szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója az MTI-nek kiemelte:

az a döntés született, hogy Tóth a június közepéig tartó kvalifikációs időszakban koncentráljon egyéni pontjai megvédésére, és ha sikerül onnan kijutnia Tokióba, akkor védettséget kap. Ebben az esetben a vegyes váltó lisszaboni eredményétől függetlenül ő indulhat Tokióban, vele lesz komplett a csapat. Az a nemzet ugyanis, amely négy versenyzőt delegál, az automatikusan részt vehet az olimpiai programban ezúttal bemutatkozó vegyes váltóban is.

Lipták hozzátette:

amennyiben viszont Tóthnak, illetve a szintén egyéni pontokat gyűjtögető, a magyarok közül még látótávolságra lévő Faldum Gábornak sem sikerül a kvótaszerzés, a váltónak azonban igen, akkor a lisszaboni négyes utazhat az ötkarikás játékokra.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a kvalifikációs versenyre 16 csapat nevezett, Lipták szerint az erőviszonyok ismertében nyolc-tíz kvartett pályázik az első három helyre a mezőnyben, és reménykedhet a kvótaszerzésben, köztük a magyar.

A pénteki viadal után ugyancsak Lisszabonban szombaton a férfiaknak, vasárnap a nőknek rendeznek világkupa-futamot, amelyen a magyar váltó tagjai mellett Tóth és Faldum is rajthoz áll.

A szakmai igazgató a szombati, jokohamai versenyről - amely a világbajnoki sorozathoz tartozott, és másfél év után az első, olimpiai pontszerző viadal volt - elmondta: a férfiaknál 27. Tóth és a nőknél 29. Bragmayer hozta magát, előbbi egy helyet még előrébb is lépett az ötkarikás egyéni kvalifikációs rangsorban. Hozzátette: a 39. helyen végző Bicsákon - aki 2019-ben bronzérmes, 2018-ban ötödik volt ezen a versenyen - egyelőre még érződik, hogy régen mérette meg magát a nemzetközi élmezőnnyel, de reményeik szerint hamarosan visszaszerzi majd a formáját, és helyét a legjobbak között. A verseny utolsó számában, a futásban kieső Faldum szereplése csalódás ugyan, esetében azonban meghatározta szereplését, hogy az első számnál, az úszás közben leverték az úszószemüvegét. Így jelentős hátrányba került, amelyet nem tudott ledolgozni.


Share Tweet Send
0 Kommentek
Betöltés...